A blog első bejegyzését a legfrissebb filmélményemmel kezdem, a kellemes meglepetést nyújtó Horns Joe Hill azonos című regényének filmadaptációja, Daniel Radcliffe főszereplésével.

 Anélkül ültem le Alexandre Aja műve elé, hogy arról bármit is tudtam volna, és azon kaptam magam, hogy szórakoztat. Van itt minden; drámától kezdve a fekete humorig több stílus is megjelenik, mégse mondanám azt, hogy egy katyvasz az egész. 

A történet alapja nem egy nagy újdonság: adott egy fiatal álompár, a lányt, Merrin-t meggyilkolják, és ki mást is vádolnának a tettel, mint a szerencsétlen fiúját, akivel utoljára látták. Ig-nek nem elég a gyász terhe, egy végigvedelt éjszaka után úgy ébred, hogy halántékát furcsa szarvak díszítik. 

 Mi más is adhatna erre a köznépnek magyarázatot, mint  az, hogy a tette után az égiek büntetik, és nem lehet ő más, mint egy démon. Természetesen Ig ártatlannak vallja magát, és bizonyítékok híján szabadlábon van, így maga próbál rájönni az igazságra. 

 Az új külső váratlan képességgel segíti őt, és ez adja a film abszurd humorát. Bárki, aki érintkezik vele, a legőszintébb gondolatait adja tudtára, melyek talán mindannyiunk fejében megfordultak egyszer, de sose mondhattuk ki. Mégis, ez a főmotívum viszi előre a történetet, a főbb karakterekkel érintkezve flashbackeken át látjuk és értjük meg igazán a történetet, és kerülnek helyükre a puzzledarabok.

 Daniel Radcliffe-ről elmondható, hogy mára kinőtte Harry Potter szerepét. A fekete ruhás nőben már megmutatta, hogy tud a hátán vinni egy filmet, és ez itt sincs másként. Sajnos, ez a többi szereplőről nemigen mondható el, játékuk teljesen felejthető. 

 Mégis, a gyönyörűen fényképézett világ magával ragad, a történet CGI túlfűtött befejezése pedig a helyére tesz mindent.

 A film nem tökéletes, de nem látom értelmét bővebben kukacoskodni, arra a két órára amíg tart, teljességgel lekötött, ennél rosszab sose érjen.

6,5/10