Luc Besson számomra legjobb alkotása magával ragad, hogy aztán úgy álljunk fel a képernyő elől, mintha nézése közben végig a gyomorszájunkat verdeste volna - nem lehet elfelejteni.

1994 nagyon erős év volt filmek terén; azévben került vászonra például a Forrest Gump, a Ponyvaregény és A remény rabjai, csak hogy a legismertebbeket említsem. Mégis, A leon, a profi állta sarat, ott volt az év legjobbjai között.

A Jean Reno által játszott ikonikus, ballonkabátos bérgyilkos szerep a Nikita forgatása alatt fogant meg a Besson fejében, és nem is tudta volna jobb embernek adni a szerepet, mint az élete alakítását nyújtó franciának. Mégis, a film mit sem érne az ebben debütáló, elbűvölő Natalie Portman , illetve az elvetemülten zseniális Gary Oldman nélkül.

A 11 éves Mathilda nyomorúságos életet él. Anyja nincs vele, a hozzátartozói tudomást sem vesznek róla, apja pedig drogkereskedelmet folytat egy betegelméjű rendőrrel, Norman Stanfielddel. Egyedül kisöccse testesíti meg a reményt a lány életében, egy nap viszont ezt a keveset is elveszik tőle; Stansfield lemészárolja az egész családot, miután az apa visszaél a bizalmával. Mathilda nem tartózkodott a lakásban, és hazafelé sétálva hamar szembesül a tényekkel; vagy besétál Leon reményt nyújtó ajtajának küszöbén, vagy az ajtó zárva marad, és életének vége. A férfi kitárja kapuját, és ezzel új részéről ismeri meg a világot. Az addig ingerszegény életet élő, rémegyszerű Leonnak immár felelőséget kell vállalnia valaki másért is, és csodálatos karakterfejlődésen megy keresztül. Megegyeznek, hogy bosszút állnak Stanfield ellen, és megtanítja a kamaszlánynak a mesterségének csinját-binját. Cserébe pedig megtapasztalja, mi az a törődés és szeretet, mely nélkül az ember nem él teljes életet, és bármikor új értelmet adhat addigi lényének. Jean Reno és Natalie Portman játéka elragadó, pont annyit engednek maguknak, ami nem vágja ki egyes embereknél a biztosítékot, de még az is lehet, hogy ha Besson manapság hozza nyilvánosságra a filmet, nagy felháborodást keltene.  

Nem mehetünk el szó nélkül Gary Oldman alakítása mellett. Annyira természetesen hozza a korrupt, mocsok rendőrt, hogy játékától rázza az embert a hideg. Minden egyes gesztusa, mozdulata, hanglejtése tanítani való, véleményem szerint élete egyik legjobbját nyújtja, ráadásul szövegeinek nagy részét is spontán adta elő, olyannyira hatásosan, mintha egész életében egy félőrült drogzabáló lett volna.  A jelenet, melyben Beethovent méltányolja többször újra lett véve, és minden egyes felvételnél másféleképpen improvizált, zsenielitása megkérdőjelezhetetlen. "You don't like Beethoven. You don't know what you're missing. Overtures like that get my... juices flowing. So powerful. But after his openings, to be honest, he does tend to get a little fucking boring. That's why I stopped!" 

 A Leon, a profi minden mai akciófilmet robbanásokkal, illetve folyamatos pörgéssel eladni próbáló rendezőnek alapműként kellene hogy szolgáljon ( Bessonnak se ártana újragondolnia ezt ). Ahhoz, hogy egy film végig fenntartsa a figyelmet nem öt percenként felrobbanó autók és házak kellenek, van, hogy egyszerűen egy bumm is elég, de az annyira hatásos, hogy beleég az ember agyába. Amikor azt hinnénk, hogy a film boldog véget ér, és Léon szemszögéből látjuk az eseményeket, mindannyian felsóhajtunk, örülünk. Aztán ahogy a kamera zuhanni kezd, leírhatatlan érzés keríti magába az embert, a mű végét lezáró jelenetsor semmihez sem fogható, minden egyes momentumát bármikor fel tudnám idézni. 

Luc Besson megalkotta a tökéletes akciófilmet, kötve hiszem, hogy a közeljövőben látni fogok egy ilyen kaliberű, lehengerlő alkotást. Le kéne szokni a folytatásokkal teli tucatfilmekről, és egyszeri próbálkozással megmutatni mindazt, amiért megéri leülni a képernyő elé. 

10/10